Esettanulmány – megreformáltuk Edina vállalkozását

Edinával egy vállalkozó anyukáknak szóló csoportban találkoztunk, ott olvastam a történetet. Sajnos, nagyon megjárta egy másik grafikussal, aki a kezdeti lelkesedést követően teljesen elérhetetlenné vált, eltűnt. Talán meglepődtél, hogy ilyen létezik, de sajnos sok ügyfél panaszkodik a megbízhatatlan szolgáltatókra, és sokszor bizalmatlanok, ha egy-egy ilyen rossz tapasztalat után érkeznek.

Felajánlottam Edinának a segítségemet, és megírtam neki, mennyire sajnálom a történteket.
Pár napon belül tartottunk is egy konzultációt – a nagy távolság miatt telefonon. A konzultáció során arra jutottunk, hogy a korábban egy oldalon futó három, egymástól nagyon különböző szolgáltatását érdemes lenne külön platformokra bontani. Így külön-külön kezdtünk foglalkozni a szolgáltatásokkal.

A legegyszerűbbet vettük előre. A gépi alakformálásnak meg kellett álmodnunk a tökéletes nevet. A célcsoport, az érdeklődők köre adott volt, így a névválasztás, és a letisztult, egyszerű logó megálmodása is sokkal egyszerűbb volt. Ritka, hogy sikerül elsőre elkészíteni a tökéletes logót, és nincs szükség semmilyen változtatásra. A FormaTech esetében azonban sikerült! 🙂

Természetesen nem csak logó készült a FormaTech számára, hanem meghatározásra kerültek az arculati színek és -betűtípusok. Edina tetszését teljesen elnyerték a választott arculati elemek.

A masszázs, és az alakformálás nem áll annyira távol egymástól, és bár a szolgáltatások külön platformra kerültek, az arculati színekkel és betűtípusokkal kapcsolódnak egymáshoz.

(A posztokat Edina maga készítette, a kapott arculati stílusútmutató alapján.)

Ezután fókuszba került a numerológiai életútelemzés szolgáltatása. Ehhez korábban készített logót Edina, amit leegyszerűsítettünk, hogy minden platformon, minden méretben megállja a helyét, ne legyen túl aprólékos, részletgazdag. (És persze megtörtént a vektorizálás).

Előtte
Utána

A logó tervezése mellett itt is meghatározásra kerültek az arculat főbb jegyei, majd a következő szintre léphettünk.
Miután véglegesítettük az arculatot, nekiálltunk megvalósítani Edina álom weboldalát. Az elképzelése egy egyszerű, egyoldalas bemutatkozó oldal volt, ahol a menüpontok az egyes oldalszalaszokra mutatnak. Hamar elkészült egy látványterv, amit az elképzelései alapján finomhangoltunk, majd elkezdődtek a munkálatok a weboldalon.

Látványterv:
Elkészült weboldal:

Legutóbbi bejegyzések

Halász-Kovács Nóra
Halász-Kovács Nóra

webdesigner

Blogbejegyzéseimmel betekintést nyerhetsz a kulisszák mögé – mesélek a munkafolyamatokról, hogy készült egy-egy logó, weboldal, illetve hasznos tartalmakat hozok arról, mire érdemes odafigyelni a webes megjelenésed kialakításakor.

Esettanulmány
Iratkozz fel!

Ne maradj le!

Szeretnél hasonló hasznos tartalmakat kapni? Iratkozz fel a hírlevélre!
Itt is megtalálsz

Copyright © 2023 HKN Dream Design | Minden jog fenntartva